Megújult a siófoki Rózsakert

Megújult a siófoki Rózsakert- átadás

2021. 06 hóban átadásra került a Siófok város egyik legkedveltebb -mind helyi, mind turisztikai -célpontja az 1931-ben elkészült Rózsakert a hajóállomásnál. Az immáron megújult siófoki Rózsakert felújításai munkálatai még 2020 őszén kezdődtek el.

Rózsakert Siófok
Kép forrása

Az immáron 90 éves Rózsakert első ütemének befejezéseként, a hivatalos átadó ünnepségen mind Siófok város polgármestere, Dr. Lengyel Róbert, mind a képviselőtestület számos tagja részt vett. A nemzeti színű szalagot polgármester Úr mellett, Juhász Attila , a képviselő-testület városfejlesztési bizottságának elnöke vágta át. Az újonnan épített sétány parti sávja 4 méter szélesen és 400 méter hosszú szakaszon kőburkolatot kapott. Ezenkívül megújultak a virágágyások is, 17 új kandelábert állítottak fel, új padok és hulladékgyűjtők kerültek kihelyezésre.

Kép forrása

Folytatódik a Rózsakert megújulása

Mint időközben kiderült az első ütem városi finanszírozása mellé a kormány a második és harmadik ütemre 272 millió forintot biztosít. A felújítási munkálatok a balatoni szezon lezárása után, ősszel kezdődhetnek meg.

Mint siófoki lakos izgatottan várom, milyen lesz a végeredmény. Bízom benne, hogy a Rózsakert a Dísztérrel együtt egy új, közösségformáló szerepet is betöltő, Siófok város hírnevéhez méltó helyszínként “születik” újjá. Ezzel is felejthetetlen élményt nyújt mindenkinek!

Kép forrása

Ha kíváncsiak vagytok, milyen szép lett, töltsetek el nálunk néhány napot: https://siofok-apartmanok.info/

Tudjátok: Siófok- Szállás- Caesar

Ha sétáltok, akkor mindenképpen kóstoljátok meg a Rózsakert mellett található Szóda étterem és rendezvényhelyszín által forgalmazott, országos hírű Damniczki fagylaltot. Számtalan kedvelt íz mellett, mint amilyen a Vörösboros málna- év fagylaltja 2013-ban, Pisztácia, Feketeteás málna bergamonttal pisztáciával, ne hagyjátok ki a különleges, zöldséges fagylaltokat se. Ilyen a Kaliforniai pirospaprikás málna vagy a Bazsalikomos cékla. Ha pedig már kimerültettek a sétában, üljetek be és kérjetek egy finom kelyhet, egy jó kávét, lazulást elősegítő koktélt vagy egy papifröccsöt. Szánjatok időt magatokra, beszélgessetek, kapcsolódjatok ki…

Gyertek el, nézzetek körül nálunk, a mi városunkban. A cél: Siófok.

Borítókép forrása

You may also like...