Jégpálya Siófokon
Jégkikötő a Hajóállomásnál
Ha téli hónapokban látogattok el Siófokra és a Balaton nincsen befagyva, de szeretnétek korcsolyázni egyet, akkor irány a Jégkikötő a Hajóállomásnál, a Szóda étterem és rendezvényhelyszín mellett. A jégpálya Siófokon már több éves múltra tekint vissza, így minden évben valami újdonsággal rukkol elő a szervező.
Minden év decemberében a siófoki Hajóállomás ad otthont a több, mint 600 négyzetméteres, valódi jéggel borított korcsolyapályának. A jégpálya Siófokon kiegészül egy különlegesnek számító, 50 méteres jégfolyosóval, amely a kikötő fáit öleli körbe, így korcsolyázás közben, mintha erdőben lennénk. Ebből a jégfolyosóból már kettő is készült, így nemcsak nagyobb, hanem kalandosabb is lett a siófoki Jégkikötő.
Ha nincs korcsolyád, az sem baj, hiszen lehetőség van közvetlenül a pálya mellett korcsolya bérlésre, valamint élezésre is. A kisebb gyerekek-, hogy könnyebben tanulják meg ezt a téli sportot- segítségül hívhatják a különböző mesefigurás támasztékokat, valamint egy külön részt is kialakítottak azoknak a kicsiknek és nagyoknak, akik csak most kezdenek ismerkedni a sporttal.
Ha nem vagy a korcsolyázás szerelmese, akkor is érdemes ellátogatni a Jégkikötőbe, mert a pálya mellett téli finomságokat, valamint forró csoki és tea vár, miközben élvezheted a téli Balaton és a korcsolyázok látványát.
Jégpálya Siófokon- Árak 2021/2022
Az árak – az előzetes hírek alapján- maradnak a 2019/2020-as szezonban meghirdetett áron.
Belépők:
• Felnőtt belépő: 1.000 Ft / nap
• Gyermek (6-14 év), diák, nyugdíjas belépő: 700 Ft / nap
Siófokiaknak (lakcímkártyával) 50% kedvezmény!
Siófoki óvodák és iskolák számára ingyenes hétköznaponként 10-15 óra között. Előzetes bejelentkezés szükséges!
Szezonbérlet:
• Felnőtt bérlet: 10.000 Ft
• Gyermek bérlet: 5.000 Ft
További szolgáltatások:
• Kölcsönzés: 1.000 Ft / óra
• Élezés: 1.000 Ft
Nyitva tartás: Ha a hőmérséklet tartósan 10 fok alatt marad, akkor december 10-től mindennap elérhető egészen februárig.
• H-P.: 10:00 – 20:00
• Szo-V.: 9:00 – 20:00
Ünnepi nyitva tartás:
• december 24.: 10:00 – 15:00
• dec. 25-26.: 10:00 – 17:00
• december 31.: 10:00 – 17:00
• január 1.: 11:00 – 17:00
Tudjátok: Siófok- Szállás- Caesar